„Az a magyar, aki annak vallja magát!” – Bemutatták az új Kommentárt

A Kommentár legutóbbi lapszámbemutatóján Afangide-Késmárki Ukowo Uwem szociológia szakos szakelőadó, Radics Béla, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja és Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője beszélgetett, a beszélgetés moderátora Horváth Szilárd, az M5 Kommentár Klub című kultúrpolitikai magazinműsorának házigazdája volt.

ez az ázsiai hunoktól kezdve sok felé ismert, de ilyen volt az avar kaganátus és a magyarok 11. századi állama is. Ezt harciasság, mobilitás választotta el a letelepült államoktól. De nem volt egyértelmű, hogy egy adott közösség eljut az államiság, a legmagasabb politikai szerveződés szintjére. Bölcs Leó bizánci császár mutatott rá, hogy gondot fordítanak az egyöntetű hadrendre, hatékonyak. Ez egy sikertörténet volt, amit egy tehetséges dinasztia és előkelői hoztak létre.

Az ezt követő beszélgetésen az etnopluralizmusról volt szó. Horváth Szilárd felvetette, hogy Petőfi ereiben sem volt magyar vér, mégis vállalta a feladatot. Afangide-Késmárki Ukowo Uwem szociológus azzal kezdte, hogy édesapja nigériai, de ő Magyarországon nőtt fel. Serdülőkorában identitás-próbák elé került, mint mindenki ebben a korban, de mostanra ki tudja jelenteni, hogy teljes mértékben magyarnak vallja magát. Ez egy szintézisfolyamat volt számára, hiszen tapasztalt negatív visszajelzéseket gyermekként a megjelenése és a neve miatt.

A magyar társadalom ráadásul befogadó, nyugaton látszólag mosolyognak, a magyarok viszont bár bizonytalanságkerülők, de ha megbizonyosodik, hogy az idegen nem jelent veszélyt, befogadó. Magyarországon már a nyelvnek az elsajátítása egy olyan integrációs folyamat, amely alkalmassá teszi az egyént, hogy elsajátítsa az eszmeiséget is. Debrecenben protestáns környezetben nőtt fel, a szíriai, konzervatív értékek, amiket édesapjától hozott, kompatibilisek voltak az alföldi családi értékekkel.

Első generációs értelmiségi, aki azt vallja, hogy becsületesnek, munkaszeretőnek, hazaszeretőnek és a jog előtti egyenlőség a legfontosabb. A befogadást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy képviselő lehet, és ha csak ennyi történik vele az életében, ő már boldog ember.

Afangide-Késmárki kiemelte, hogy a magyar nyelv az identitás fő pillére. Korán rájött arra, hogy a választékos beszéddel át tudja hidalni az identitásbeli problémákat. Megszerette a magyar nyelvet, az árnyalási képességét, és ez is hozzátett ahhoz, hogy magyarnak érzi magát.

Ők ingben mentek templomba, míg egy holland fiatal pólóban megy istentiszteletre. Ezeket a dolgokat nem kell elmagyarázni, és ez mutatja azt, hogy igazán oda tartoztak.

Radics politikusként hozzászokott, hogy a legbonyolultabb dolgokat kell egyszerűen elmondania, úgy, hogy a mérnök is megértse és Marika néni is. Az élet hasonlít egy tölgyfához, aminek vannak gyökerei. Ez tartja a fát, ezért nem dől ki. De vannak ágak, ezek a kisebb mellékidentitások. Valaki budapesti, valaki roma, valaki valami egyén. De a gyökér ettől még ott marad, még akkor is, ha a gallyak szanaszét ágaznak, ő pedig magára mindig magyar romaként tekintett.

Afangide-Késmárki végül arról beszélt, hogy 

Úgy érezte, a magyar emberekkel van sorsközösségben, a magyar emberekkel vannak azonos élményei. A multikulturalizmus nem garantálja a társadalmi kohéziót. Sayfo Omar is hozzátette, hogy a nyugati tudományos életben is egyre inkább az identitáspolitika dominál, származási alapon sajátítják ki pl. a Közel-Kelet kutatást, és inkább a személyes identitásukat kutatják, és azt próbálják univerzalizálni.

A beszélgetés végén György László kormánybiztos zenélt. 

(A nyitókép forrása a Kommentár folyóirat Facebook-oldala)